Nagyjából 2 és fél éve vagyok az AFS önkéntese. Ez a szervezet tanulási programokat biztosít többnyire középiskolás diákoknak. Mivel már önkéntes karrierem kezdetekor túl idős voltam, esélyem sem volt egy ilyen programra. Aztán egy telefon mindent megváltoztatott...

2014.02.18.
Vicát hívom, hogy megbeszéljük az IKSZ-es (Iskolai Közösségi Szolgálat) diákok sorsát egy tréninggel kapcsolatban. A hívás közben aztán egy régi téma jön elő a semmiből és Vica megkérdezi: Emil, Te nem szeretnél kiutazni??? Csupán 5 éve- jött a válasz tőlem, hiszen életemben akkor hallottam először arról, hogy külföldön is lehet tanulni. Jó, akkor beszéljetek már a Kiss Katival kérlek, mert átalakult az ösztöndíj rendszer, és akár egész magas támogatást kaphatnál egy egyetemi programra. 
Épp az egyetemre siettem eközben, de mondanom sem kell nem sok maradt meg az előadásból, hiszen végignéztem az összes lehetséges országot, ahová van lehetőség kijutni egyetemre. Nem volt bonyolult választás. Az öt ország -Panama, Mexikó, India, Fülöp-szigetek és Peru- közül azt választottam, amelyikről a legkevesebbet tudtam, pontosabban csak annyit, hogy van ott valami csatorna. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik országhoz is köti a legtöbb ember kis hazánkból ezt a tényt.

2014.02.19.
Bementem az irodába a lányokhoz. Nem nagy dolog, máskor is történt már ilyen. De ez most más volt. Nagyon más. Kati elmagyarázta, hogy hogyan is működik az ösztöndíj, és hogy felejtsem el az önkénteskedést hétvégére, mert résztvevőként leszek ott a kiválasztáson. Egyszerre voltam nagyon-nagyon boldog, és egy kicsit szomorú is. Nagyon boldog, mert végre elindultam egy olyan úton, amelyre nagyon régóta vágyom, de ehhez fel kellett (kell) adni -még ha csak egy kis időre is- azt, ami eddig oly sokat adott nekem. Az AFS-től nagyon sok barátot kaptam, rengeteg új élményt szereztem, és úgy érzem ez az a hely, ahol kiteljesülhetek. Persze most még remegő térdekkel félek a jövőtől. Az eddig megszokott "langyos pocsolyát" el kell hagynom, és új élményeket szereznem, kipróbálnom magam máshol is. Nem titkolom, nagyon félek. De ilyenkor mindig eszembe jut Moldoványi Kinga, aki mindig azt hajtogatta, hogy "Az életed ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér". Nem tudom kitől hallotta, de nagyon igaza lehet, hiszen valahol erről is szól az AFS. 

2014.03.01.
Várt egy e-mail, amit Kati küldött. A kiválasztásom sikeres volt, és Panamát ajánlják fel számomra mint célországot. Király!- Gondoltam magamban, már csak 2 millió forint választ el a célomtól, amit majd egy akkor még nem látott pályázat fog eldönteni. Aztán persze néhány héten belül megérkeztek az ösztöndíjhoz szükséges papírok, és máris kezdődhetett a családi bürokrácia. Heteken keresztül bérpapírok, igazolások és számlák jártak körbe a lakásban, hiszen ezeket mind le kellett adnom egy levéllel egyetemben. Amikor ezt leadtam, kezdődhetett a végtelennek tűnő várakozás.

2014.05.25.
Majdnem 3 hónap várakozás, jó néhány álmatlan éjszaka után a villamoson ülve frissítettem e-mail listámat, és egy új levelem érkezett. A tárgy "ösztöndíj értesítő" volt. A címet elolvasva az jutott eszembe, hogy bármi is áll az üzenetben, az az életemet biztosan meg fogja határozni. A szöveget el sem olvasva kutattam a számok, valamint az eredmény után. Majd néhány tized másodperc után - ami akkor óráknak tűnt - végre eljutottam a lényegig. Megkaptam az ösztöndíjat.

Azóta több mint egy hónap telt el. a lelkesedés a régi, a teher egyre nő. Rengeteg dolog áll még előttem 2 hét múlva várható kiutazásomig. A fogadócsaládom és egyetemem már megvan, bár még nem sikerült velük felvennem a kapcsolatot. Mostanában mindenkinek csak azt mondom, hogy nem baj, mert két hét múlva úgy is találkozunk. Olykor még magam sem fogom fel ezeknek a szavaknak a súlyát. Két hét. Július 17-én reggel 6:50-kor elhagyom ezt az országot, és egy teljes évet fogok Panamában tölteni. Félelmetes és egyben csodás érzés.

Persze addig még sok dolgom van. Főleg a családdal, és a barátaimmal próbálom az utolsó napokat tölteni, de természetesen sok hivatalos dolgot is el kell intéznem, amik nagy részén szerencsére már túl vagyok.

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy a tapasztalataimat megosszam azokkal, akik kíváncsiak arra, hogy mi is történik velem majd a világ másik felén, 10.000km-re Magyarországtól.

Jó olvasgatást előre is!