Mi kell ahhoz, hogy a lusta blogíró végre nekiálljon egy poszt megírásához? Keltsd fel éjjel kettőkor, hogy a kelésig tartó két és fél órában, töltse az időt valami hasznossal. Szóval igen, megint sikerült pár hetet kihagynom, hiszen az élet persze zajlik itt is, ma meg kezdődik az egyetem, amit egyelőre nagyon várok, bár az adminisztráció elég nehéz volt.
Szóval az történt, hogy el akartam menni beiratkozni az egyetemre, és hát nem jött össze hétfőn, mert már kavarással kezdődött a sztori, de kedd reggel 9-kor, egy nagy adag magabiztossággal beléptem a campusra. egy hölggyel, akinek segíteni kellett volna. Felkerestük a biológia nemes épületét, nagy nehezen egy nénit, aki segített, mert hogy ugye speckó státusz esete forog fenn. Szóval annyit mondott, hogy csak kb. "kart" kell váltani, mert előző félévben turizmus, ami tök más ezért leszek szíves felmenni az iroda épületbe, ami egy domb tetején van, kb 5 emelet magasan. Emilke fellépcsőzik lelkesen, hogy megvegye a papírt. Kis sorbanállás után megkaptam a nyomtatványt, amit 3 példányban ki kellett tölteni. Ez megvolt, a segítő hölgyemény itt lelépett. Elviekben annyi lett volna a feladat, hogy el kell vinni aláíratni 2 helyre, majd leadni egy 3-on. Itt már jött a baljós előérzet. Szóval lelkesen baktatok az előző kar felé, h az igazgató aláírását megkapjam. Nem volt nagy gáz, nem volt az irodájában de könnyen megtaláltam, aláírta, gyorsan egy másik helyre átmentem a titkárnőjéhez aki lepecsételte és hussantam is tovább az Biológia épületébe, hogy ugyan ezt az ottani igazgatónő is megtegye.Na hát ő nem volt ott, de mondta a titkárnője, hogy nyugi van, chill van, várjam meg nemsoká visszajön. Szóval vissza is jött ,majd kitalálta, hogy a kitöltött papírok mellé vitt engedély alapján (ami az előző félévre volt) nekem csak az előző karon van engedélyem tanulni, de menjek már fel a fő épületbe és kérjem meg a titkárság vezetőjét (aki kb. ilyen kis igazgató), hogy adjon egy új levelet, amivel felvehetnek oda is. Na szépen felmegyek, beszélek egy csajjal, aki mondja, hogy nem olyan egyszerű ám az, írjak egy kérvényt, meg menjek már le az új karom dékánjával beszéljek egy sort, hogy mi a szösz legyen. Na lemegyek, nagy nehezen a 800. irodában megtalálom a csajt, aki ugyan úgy a kérvényes sztorival jön elő. Na ekkor vissza a biológia titkárnénihez, aki nagyon kedvesen megírja nekem a kérvényt, és felszól, hogy ugyan segítsenek már nekem. Újabb hegymászás, ugyan az az iroda, 20 perc múlva a kezemben volt a papír, hogy felvehetnek. Zsíííííír, gondoltam én, mint utólag kiderült nagyon is naívan. Mondja a néni, hogy tulképp nagyjából vége, de menjek el a kar központi irodájába, ahol kapok egy papírt, amivel fel kell mennem egy másik papírért, amire a regisztrációs adatokat felírják, meg majd később az alapján kell befizetnem a regisztrációs díjat. Gyorsan le a kari irodába, az ottani lap 5 perc alatt megvan, mondom remek, fel a dombra sok.0 kérek is a pénztár ablaknál egy ilyet. Hát ő nem tud adni, menjek már fel első emelet jobbra az első ablak. A nevezett helyen a bácsi valami számot kér tőlem, amit úgy tudok meg, ha a földszint 3. ablakjánál megkérdezem. Természetesen ott az ügyintéző bácsi egy irodába irányít, ahol nem tudnak segíteni, de felajánlanak egy sorszámot egy másikhoz. A 29-es számot kaptam. Gyors csekk a kint ülőknél, az 5. jön. Hát mondom nincs az az isten(ekkor már több mint 4 órája rohangáltam), hogy én ezt végigvárjam. Vissza a Bioszos nénihez, aki elküld ebédelni, hogy ugyan ne nézzek már ki olyan sápadtan(inkább a reménytelenség mint az éhség). Na visszamegyek, újabb fél óra várakozás után felküld egy nénivel, aki ott dolgozik, hogy segítsen a regisztrációs lapot megszerezni. Felmegyünk, a kezébe nyomják szó nélkül az első emelet jobbra az első ablaknál, hát mondom ilyen nincs. Szóval vissza a bioszhoz, a néni szép lassan kitölti a papírt, mondja, hogy akkor már csak vissza kell mennem a pénztárhoz befizetni és kész vagyunk. Remek, de épp nincs a fülem mögött 49 dollár, holnap jó lesz? Persze
Másnap felcaplatok, Beállok a pénztárhoz, a hölgyemény megkérdezi, hogy első félév? Mondom igen, ja hát miért nem tegnap fizettem, mondom mert cserediák vagyok? Hát jó de menjek már fel az első emelet első ablak jobbrához... Na ennél a pontnál éreztem úgy, hogy nagylevegő, nagylevegő, nagylevegő, minden rendben lesz nagylevegő. Szóval felcaplattam az elsőre, ahol az ügyintéző eltűnt a papírral 5 percre, majd megkérdezte, hogy nekem milyen doksim van arról, hogy ezt engedélyezték nekem? Mondtam neki, hogy ezt a lapot anélkül meg se kaphattam volna, egész tegnap ezért rohangáltam, van engedélyem a kisistentől. Hát jó-jó de hol van? Mondom drága édes egyetlen tündér bogaram, hogy álljon a hátatba a hajnali görcs, mivel ez a doksi kellett korábban, értelem szerűen ott hagytam ahol kérték. Mondja, hogy várjak, és eltűnt 20 percre. Aztán egyszer csak megjelent az előző napi istencsászár doksival, majd lekísért a pénztárhoz, hogy ugyan engedjék már meg a befizetést...
Itt a vége fuss el véle
Bár még mindig csak éjjel 3 van, megpróbálom valamivel elütni azt a maradék másfél órát, aztán nekiindulok, hogy elkezdődjön második panamai szemeszterem.
Szép napot mindenkinek!