Eddig főleg élménybeszámolót tartottam, de úgy gondolom, nekem is jót tesz, ha egy kicsit "kiírom" magamból és rendszerezem azokat a tapasztalatokat, ami miatt ide kerültem.

Ugye sokak által ismert tény, hogy interkultúrális tanulási programban veszek részt, viszont aki nem az önkéntesek, esetleg más cserediákok közül olvassa ezeket a sorokat, nehezen tudja megérteni, hogy mi is ez pontosan. Sőt, tovább megyek. Akik nem élték át ezeket a helyzeteket, legfeljebb halvány sejtéssel rendelkezhetnek erről. Saját magamon érzem, hogy hiába a két és fél év önkénteskedés, sok hibába ugyan úgy belefutok, hiszen egy alapvető különbséget le kell küzdenem. Itt más a KULTÚRA!!!

Amikor megérkeztem, kicsit több mint 3 hónapja, rögtön szembejöttek a különbségek, mondhatnám szép AFS-es kifejezéssel "a jéghegy felszíne", és hideg zuhanyként zúdult rám az összes "dolog", amit itt másképp csinálnak, másképp néz ki, másképp gondolnak. Egyszerű példával élve: volt már valaki nyaralni más országban? Előfordult már VELED, hogy azt mondtad 1 eltöltött nap után, hogy az adott országban őrülten vezetnek/fűszertelenek az ételeik/szörnyű a zenéjük? Az emberek többsége szembesült már hasonlókkal. Na az első 2 hónapom így telt. Gondolom sokan hallottatok már a "kultúrsokk" kifejezésről, de ha megkérdezném az AFS-en kívüli ismerősöket, barátokat, családtagokat arról, hogy mi is ez, valószínűleg válasz nélkül maradnék. Új információ nekik: ez az. Ebben benne van minden, a nyelv, a vezetési stílus, az ételek, és minden más amire az ember azt mondja, hogy "bezzeg otthon ez másképp van", független attól, hogy pozitív vagy negatív irányban. Szóval így telt az eleje, sőt néha a mai napig rácsodálkozom alapvető dolgokra, de szerencsére egyre kevésbé áll fel a szőr a hátamon attól, hogy 3 havonta cserélik a mosogató szivacsot, vagy épp a wc-s mosóvízzel törlik le a csapot. 

Néhány hete észrevettem magamon azt, hogy egyre kevesebbet káromkodom reggel a buszon, amikor a 3 kilométeres távot 1 óra alatt sikerül megtenni. Sőt, kevesebbet idegeskedem azon is ha elkések, de még nagyobb szó, azt is el tudom fogadni, ha mások késnek. Igen, 3 hónapba telt, hogy erre a szintre eljussak. Akárhogy is nézzük, kis túlzással itt MINDEN teljesen más, és ezt nehéz elfogadni/feldolgozni/megélni/megszokni. Ahogy egy nagyon jó barátom mondta, meg kell próbálni az élhető életet meglátni mindig. Már mint hiába nem tudnak a legtöbb helyen egy normális kávét lefőzni, attól még lehet itt élni, kisebb nagyobb fennakadásokkal. Mondjuk aki ismer engem, hogy mennyire kávés vagyok tudhatja, hogy ez egy hatalmas érvágás nekem... :) 

Sokszor merül fel a kérdés, különböző kommunikációs csatornákon, hogy nem hiányzik-e Magyarország, vagy éppen, hogy mi hiányzik. A válasz egyértelmű. Hiányzik. Hiányoznak a barátok, a családom, az eddig megszokott életem, a társaságok, a MUNKA, az ételek, az italok, és minden ami eddig megszokott volt az eddigi 21 évben. DE, és ott van az a nagy DE, tudom, hogy ez egy nagyon fontos év az életemben, egy nagyon nagy ajándék, amit ki kell használnom, bármennyire is nehéz időnként.

A célom elég egyszerű. Szeretnék tanulni, fejlődni, és világot látott emberként hazatérni. Egyre inkább látom, hogy nincs "tökéletes csereév", az egész a személyes célokon alapul. Nem, nem fogom senki kedvéért megváltoztatni, hiszen nem fogom mások céljait megvalósítani! Tanulhatnám erősebben a nyelvet, bújhatnám folyamatosan a panamai múzeumokat, és akár még az egyetemen is tanulhatnék keményen(bár ezen a szakon nem igazán lehet), de nekem nem ez a célom. Bocsánatot kérek érte de nem. Kicsit úgy érzem, hogy sokadik lázadó korszakomba értem, de sokkal fontosabbnak tartom, hogy ezt az évet olyanná formáljam, ami nekem tetszik, mert később legfeljebb magamat tudom szidni azért amiért elmulasztottam ezt a lehetőséget.

Hogy hogy érzem magam most? A kérdés jó. Percről-percre változik, néha nagyon jól érzem magam, a másik pillanatban a hátam közepére se kívánom az egészet. De ezt is csak tanulási folyamatként fogom fel. Igyekszem mindenből a legtöbbet kihozni, hogy a végén csak annyit tudjak mondani, ez egy jó év volt, életem éve. Nem csak azért, mert tökéletes volt, olyan úgy sincs soha sehol, hanem mert annyit tapasztalok egy éven belül, amennyit más egy életen át, és büszke leszek magamra, ha ezt végigviszem!

Kedves blog olvasó!

Bocsánat ha mást vártál, de remélem kusza gondolataimat azért valamennyire megérted!