Több mint két hete érkeztem meg Panama Citybe, másfél bőrönddel, és egy nagy adag kalandvággyal. Az első napok félénk lépései után elkezdtem beilleszkedni a családomba, és kezdem egyre jobban megszokni a lehetetlent.

Sok minden történt 17 nap alatt. A legutóbbi bejegyzésemtől nézzük csak mi is az a sokminden:

Az anyuka húga/nővére (sosem fog kiderülni mert annyi van belőlük:)) itt volt a 2 fiával, mivel ők Mexikóban élnek ilyenkor az egész család összefut. Este átjöttek hozzánk, és persze a zéró spanyol tudásomat elkezdték felmérni. Szerencsére néhány másodperc után feladták, és megpróbáltak kinyögdécselni valami angolt, de ez ne igazán sikerült nekik, a szándék a fontos... Aztán mondták, hogy BINGO-time van, úgyhogy akkor legyek szíves menni és számokat tanulni. A játékról annyit, hogy itt 25cent a beugró egy körre. Az nyer aki elsőnek kirak egy négyzetet(4szám bárhogy), egy sort vagy egy oszlopot, méghozzá először(na ki látta az Argo-t? :D). Szóval ő kapja meg az összes tétet. Az utolsó kör pedig 1 dollár, és a teljes táblát ki kell rakni. Ott voltak a nagyszülők, tesók, barátok, barátnők, így kezdődhetett is az instant leégés, hiszen az uno-n kívül nem sokat tudtam. Szerencsére nagyon segítőkészek voltak, így amikor rajtam volt a sor, nagyjából ki tudtam nyögni a számokat. Rendesek voltak, mert tőlem nem kértek pénzt, mondták, hogy csak tanuljam a számokat, de amikor egyszer véletlen nyertem, azért nekem adták ami össze volt dobva, azzal a feltétellel, hogy az utolsó körbe beszállok. Miután elbuktam egy dollárt összepakoltunk, és elmentünk a Friday's-be, ami azért vicces mert szerdán a westendben lévő hasonló étteremben ettünk a családommal, most, pár nap elteltével pedig itt. Az ételekben mondjuk nem nagy hasonlóság volt, mármint ami az adagokat illeti. Az apuka kinevetett, hogy én csak a 400grammos hússal rendelkező hambit eszem, amikor ő, egy legalább 60dekás steak-ot nyomott le, ami akkora volt, hogy lelógott a tányérjáról. Ami itt nagyon furcsa volt, hogy az üdítőket bármikor után töltik, és ez benne van az árban. Egyébként is rengeteg cukros dolgot isznak, ami nekem Magyarországon nem volt szokásom, de itt kénytelen voltam rászokni. 
 Másnap korán felkeltem, még maradt egy kicsi abból a jetlag-ből, így nem ébresztett fel az öcsém amikor 8:30-kor kopogott az ajtómon. Megkérdezte, hogy megyek-e velük templomba, mert nem baj ha nem, ha szeretnék, nyugodtan maradhatok otthon. Mivel érdekelt a történet, persze hogy igent mondtam, így 9-kor már úton voltunk a temp... éttere... reggeliző hely felé, ahol találkozó volt az egész családdal. A kifőzde szerű étteremben hangosan szólt a panamai zene, és az illatok nagyon csábítóak voltak. Mivel fogalmam sem volt, hogy itt egyáltalán mit lehet kapni, a nővéremre bíztam a rendelést és így egy olyan lángost kaptam, amit szerintem mexikóiak csináltak, és köretként sült disznóhúst adtak.

Miután megettünk mindent, mind a tizenvalahány családtag nekiindult a templom felé, ami csupán 20 perc volt kocsival, és az óvárosban feküdt. A templom kívülről egészen szokványosnak tűnt, aztán amikor beértünk egy halom ventilátor, egy éneklő gitáros alak, és az omladozó tető fogadott. A mise talán annyiból volt érdekes, hogy itt nem orgonával, hanem gitárral kísérték végig a szertartást. Ezután elmentünk a nagyszülőkhöz, és segítettünk a mexikói nagynéninek összepakolni, mert ők aznap délután haza is utaztak. 

 Hétfőn az anyuka felcímkézte a lakást, hogy tanuljak egy kis spanyolt is itt, rendes tőle.  Aztán az egész család lelépett dolgozni, és úgy tűnt az egész napot egyedül kell töltenem, amikor a nővérem megkérdezte, hogy volna-e kedvem vele tartani. Amíg ő dolgozott, én a kocsiban vártam, na jó, néha azért letekerve hagyta nekem az ablakot :P, Együtt ebédeltünk, és este elmentem az öcsémmel és Tas-szal (aki itt volt cserediák) kondizni, hogy a nagy evéseknek meglegyen a másik oldala is. Ennek következtében másnap a karjaimat alig bírtam megmozdítani, egész éjszaka rosszul aludtam, mert ha megmozdult bármelyik alkatrészem, az fájt. Nagyon.
 Csütörtökön elmentünk az egyetemre az anyukával, hogy megmutassa, hová kell majd járnom augusztus 11-től.

Ott összetalálkoztunk két professzorral, akik nagyon kedvesek voltak, és csodák csodájára beszéltek angolul. A tesóimon kívül nem sok embert ől hallottam még ezt a nyelvet, úgy hogy nagyon megörültem. Tényleg tök jóarcok voltak, mondták, ha bármi gáz van keressem őket. 
 Pénteken elmentem a nővéremmel, a barátnőivel találkozni. Tök jól eldumáltunk, és az egyik mondta, ha van kedvem csatlakozzak hozzájuk vasárnap egy kis túrára, mert ők az El Caminóra készülnek és ne aggódjak csak 15km és biztos bírni fogom. Na ők se hallottak még az AFS-es túránkról, 35km-hez képest semmiség. 
 Szombaton a tesóim leléptek, így a szüleim elvittek egy közeli kikötőbe (ha jól emlékszem Amador a neve), ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a városra, és mindenhol hajók vannak meg pálmafák meg víz, egyszerűen gyönyörű.
A nagy csodálkozásban egyszer csak mintha magyar beszédet hallanék. Volt már ilyen korábban is, hogy félrehallottam más nyelvet, de azért füleltem. Aztán a mellettem álló fiatal nő a barátjához/férjéhez beszélt angolul, és én már el is könyveltem, hogy egy újabb félrehallás áldozatává váltam. Aztán a mellettük álló nyugdíjas házaspár kis idő elteltével odafordult a lányhoz, és elkezdtek magyarul beszélgetni. Na, csak nem tévedtem, oda mentem hozzájuk köszönni. A bácsi teljesen el voltál ájulva, amikor mondtam nekik, hogy itt élek, csak annyit mondott: "biztosan rég hallott már magyar szót". Ja, egy hete. Kiderült, hogy ők nyaralnak most a lányukkal, aki a barátjával Kanadában él. Aztán elindultunk a szüleimmel sétálni, néztük a partról a hajókat, láttunk egy ráját, majd beültünk egy olasz étterembe vacsorázni, ahonnan megint csak pazar kilátás nyílt a városra. Amikor megettük az előételt és a főételt, még egy fagyit valahogy letuszkoltam, utána hazagurítottak.
 Másnap korán keltünk a nővéremmel, mert jött egy barátnője, és indultunk túrázni. A hely egy jó fél órára volt kocsival, aztán megérkeztünk az esőerdőbe. Na hát az egy nagyon szép dolog ám. A pálmaház elmehet a sunyiba. Meleg, párás levegő, egy kicsit esik az eső, és tele van minden szúnyoggal. A lányok hátizsákot is hoztak, hogy gyakoroljanak a túrájukra. Teli rakták mindenféle ruhával, hogy nehéz legyen. Mondom jól van, hajrá lányok. Így táskástul kicsit lassan haladtunk, aztán 6,5km után visszafordultunk, mert ennyi elég volt nekik, és különben is sok a szúnyog. Útközben láttunk egy halom indát, amire gondoltam Tarzan módjára ráugrok, aztán a végén lemondtam eme lehetőségről, mert cserediák súlyomhoz képest nem tűnt elég stabilnak. Amikor visszaértünk a parkolóba mondták, hogy ne szólaljak meg, mert jegyet kell venni (wtf?) és panamaiaknak olcsóbb. Huh mondom remek, miért kell még itt fizetni? Ezután elmentünk egy olasz étterembe (igen már megint, de most egy másikba), ahol bepizzáztunk, és irány haza aludni.
 Kedden volt a szülinapja az apukáimnak(ez így elég furán hangzik), így először skype-os ünneplés az otthoniakkal, aztán nekiláttunk a ház feldíszítésének. Összevissza fújtuk a fekete-fehér lufikat, terítettük az asztalt, hogy aztán azt bent hagyva a teraszon vacsorázhassunk. Megint csak egy "értelmes" húzás :) Napközben elvitt egy önkénteshölgy az egyetemre, de előtte körbeautóztuk a környéket mert neki "dolga volt". Így csupán 4 órába telt a dolog. Az egyetemen persze senki nem tudott semmit, irodából irodába küldözgettek, így egész otthonosan éreztem magam. Aztán persze szép lassan rendeződött minden és még az órarendemet is sikerült kiharcolni :) Este még segítettem az anyukának kaját gyártani 2-féle sajtból, sonkából, olajbogyóból, és koktélcsersznyéből. Elég furcsán hangzik mi? Pedig finom lett :) Az anyuka lasagne-t sütött (ez az olasz vonal...), és persze a torta sem maradhatott el, az apukát pedig megajándékoztam egy uncsikummal, had tudja meg mi a magyarok istene. 

 Másnap elvittek valami kirakodóvásár szerűségbe, ami legjobban a BNV-re hasonlított. Mindenféle haszontalan dolgok és valami kajaszerűség, de persze volt nagy színpad, sok ember, belépő és nagyszülők. Az egészben mondjuk annyi pozitívum volt, hogy a nővérem barátjától végre kaptam sim-kártyát, úgy hogy lehet hívni :P

 Szerdán összepakoltam pár napra, mert az anyukával elmentünk a hétvégi házba takarítani és rendet rakni (mert azt mindenki csak használja), így mi ketten és két munkás srác ott voltunk egészen szombatig. Mondjuk olyan sokat nem kellett dolgozni, így jutott időm a függőágyban olvasni, miközben a háttérben hatalmas hegyek voltak, és két söprögetés között jutott idő a spanyol tanulásra is, amiből megtanulhattam, hogy mondják azt spanyolul, hogy "krétázd be a dákód!". Ja, hogy csak a billiárdról van szó... Este pedig elnyerhettem 4,25 dollárt bingón a nagyszülőktől. Bankot robbantottam...
 Szombaton meg búcsúzóul elmentünk egy super mercadóba, ami tényleg szuper. 3 emelet, külön mozgólépcső a bevásárlókocsiknak, és mindent lehet kapni a keverőpulttól és hangfalalkatrésztől elkezdve, az 50l-es fazékon, szülinapi kellékeken keresztül a laptopokig, és lakberendezési tárgyakig. Jogosan merül fel a kérdés, hogy "persze, rezsóalkatrészt biztos nem lehet ott kapni...". A szkeptikusokat megnyugtathatom, hogy még azt is lehet... :)

Este elmentünk a bátyámért, aki eddig az USA-ban volt a fogadócsaládjánál látogatóban, és egyébként fél hónappal idősebb nálam. Elmentünk családostul a Friday's-be (mer az nekünk jó), letoltam egy jó steak-et, és nekiálltam otthon bepakolni, mert holnap autóversenyre megyünk Santiagóba, aztán másnap továbbmegyünk nyaralni valahová a tengerpartra. Ééééés persze muszáj vagyok éjjel 2-kor blogot írni, amikor 5-kor kelés van :)

Szóval csak ennyi történt ebben a 2 hétben, nemsoká újra jelentkezem, ha még van energiátok olvasni ezt a csodát :)

Puszi, pacsi