Régen jelentkeztem… Mit mondjak, teljesen jogos az elvárás azok részéről, akik szinte csak itt hallanak rólam. Igazából nem is tudom hol kezdjek hozzá, annyi minden történt. Nézzük mondjuk az elejétől.

Legutóbbi emlékeim a bloggal kapcsolatban elég fáradtak, mivel természetesen nekem is csak éjjel jut eszembe ilyet írni, bár ez a mostani kivétel. Szóval néhány óra alvás után keltettek, egészen pontosan 5:30-kor egy érdekes jelenettel:

- Emil, kelj fel indulunk

- Mikor?

- MOST

mint később kiderült elfelejtettek szólni. Ennek ellenére sikerült 10 percen belül lezuhanyozva, összepakolva megérkeznem az autóhoz. Irány Santiago és egy autóverseny. A család nagy Off-road meg 4X4 fan, mondták is, hogy néha versenyeznek, érdekelt milyen is ez az egész, még ha úgy általánosságban nem is rajongok az effélék iránt. Útközben megálltunk egy mekinél reggelizni amiben annyi érdekesség volt, hogy amikor elmentem a mosdóba, vizes volt az ajtó de nem gyengén. Még meg is jegyeztem, hogy de király, az ajtót takarították. Aztán 3 másodperc után rájöttem mi is ez. A WC-t nem tudom milyen meggondolásból, de körülbelül 15 fokon tartották. Gondolom, hogy fagyjon be a segge az embereknek vagy nem tudom. Komolyan mondom felüdülés volt kimenni a 19 fokos lobby-ba. Mellékesen itt Panamában minden 16 fokra van klímázva… Aztán elmentünk bevásárolni egy Tesco szerű helyre, ahol kb. 5 percenként elment az áram. Elég vicces volt egy ilyen giga bevásárlóközpontban a sötétben és a csöndben bóklászni. 10 körülre sikerült letudni a kb. 300km-es távot, így az öcsém közölte, hogy csupán 4 óra és kezdődik a verseny, ahol a bátyám mégsem indul, mert otthon alszik és fáradt. Mondom remek, ezért megérte 5:30-kor kelni, amikor 9:30-kor is időben lettünk volna még, de segáz, mert legalább helyünk van. Elég kevés azon elvetemültek mennyisége, akik ennyivel előbb érkeznek… Aztán néhány óra várakozás a 35 fokban és elkezdtek érkezni a mindenféle autók, akik próbálták bebizonyítani, hogy márpedig az ő autójukban van a legnagyobb hangtechnika. Ennek az lett a vége, hogy délután 2-re úgy 200 autóból ÜVÖLTÖTT a zene. Úgy voltam vele, mint amikor valakinek vicces a pálinkája (ennek a felese tréfa), de ekkor szerencsére előkerült az apukám „igyámégegysört” oldala, ami ideig-óráig elviselhetőbbé tette a napot, de este 7-re már így is sok volt egy kicsit. Végre elértünk a na akkor induljunk részhez, de az autónak még maradhatnékja volt. Mondjuk rossz önindítóval nekem is azom lett volna. Király, toljuk be… Jaaa autómata, fuck. Apuciból előjön az autószerelő, elkezd bütykölni. Semmi. Elindul egy társaság felé. Elkezd beszélgetni. Beszélget. Beszélget. Az anyuka egy kicsit megunta, és rászólt, hogy ugyan tegyen már valamit. Erre visszajött és nekiállt újból. Ez még kétszer fordult elő, mire az anyuka kezébe vette az irányítást, és elküldte apucit trélert szerezni. Este 9-re megérkeztünk a szállásra, ami legalább közel volt, és az a zuhany életet mentett. Vacsorára egy elég érdekes ételt hoztak, én csak kordonblőőőő nek hívom, mert hát izé mit keres rajta édes-savanyú szósz, meg mi ez a cucc itt benne. Kb. 10 körül ágyba kerültünk, és ez tartott egészen másnap 10-ig, amikor reggeliztünk az öcsémmel, és újra vissza aludni délután 2-ig. Akkor van check-out a hotelből, úgyhogy nem maradt más hátra, mint 2 órát várni a szerelőnél, és irány Decameron, ami egy nagyon király öböl és nyaralóhely az óceánparton.
  3 nap all-inclusive, nagy party-k, alvás, evés, ivás, fürdés, evés, pihenés, evés, ivás, evés, lazítás. Nagyjából így tudnám jellemezni a helyet, ami tényleg eszméletlenül király. Itt tudtam meg, hogy a 60 éves nénik előszeretettel nyomulnak rá fiatalokra, még ha a férjük mellettük is áll. Ééééés szintén itt jöttem rá mennyire nem tudok táncolni… Ettől függetlenül tényleg nagyon király volt az a 3 nap.
 Közölték, hogy irány a hétvégi ház nekem meg az anyukának. Túl sok kedvem nem volt 4 naphoz elszigetelve a külvilágtól, de szerencsére a nővérem, aki hazajött, magával hozta a táskám, így már volt elég kifogásom arra, hogy velük tartsak, de a hétvégére így is visszamentünk. Apuka BBQ-t csinált ami egész jó kis buli lett a végére. Másnap elmentünk az anyukámmal, a nővéremmel és egy barátnőjével túrázni a közeli hegyekbe, ami nagyon király volt, csak kár, hogy kicsit lassúak.

Hétfőn elkezdődött az egyetem. A nővérem vitt el, de beleestünk egy hatalmas dugóba, amiről kiderült, hogy minden nap ekkora, és szerencsére élvezhetem. Szóval késtünk egy órát. Én már teljesen idegálapotban voltam, hogy úr isten első nap és máris elkések. 8-ra beestem az egyetemre (7-kor kezdődik a tanítás), kétségbeesett keresgélés, hogy hová kell mennem, de aztán 20 perc után végre sikerült megtudnom az egyik belga lánytól. Az egyetem egyébként a középiskolai rendszerhez hasonlóan osztályokból áll, de persze itt is van kavarás a kinek milyen tárgya van meg kérdéssel, de itt csak 1-2 tárgy eltérés van, és alapvetően együtt mozog mindenki. Az osztályba belépve pár diák fogadott, igazából tényleg nagyon kevesen voltak, professzor meg sehol. Na ezért kellett sietnem. Igazából az osztálytársak nem nagyon foglalkoztak velünk, furcsán néztek ránk és ennyi. Kb. egy óra várakozás után jött egy professzor, aki térképészetet tanít. Kedves volt, elmondta mind a 3 angol szót amit ismert, majd lelkesen elkezdte magyarázni, hogy kelet és észak között északkelet van, meg hogy a kiló 1000-et jelent. Ennél bonyolultabb feladatra is vállalkozott, és megpróbáltam elmagyarázni a térkép arányokat változó sikerrel.
Kiderült, hogy egy héten kétszer mehetek spanyol órára, ami ráadásul ingyen van, mert az egyetemen tanulok (amúgy 140dodó). Szóval „gyors” ebéd a családdal, ahol apuka nem engedte, hogy hamburgert egyek, mert az szerinte mekis kaja, és ne kérjek ilyet egy étteremben. Persze utána mondták a többiek, hogy ne vegyem komolyan. Aztán anyuka vett nekem egy nadrágot ”karácsonyra” és elvittek spanyolra, természetesen késtem. A lányok sem voltak ott, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy mi merre, így nagyon megörültem, amikor megláttam őket. Rövid kérdezősködés után bejutottunk egy nagyon pici terembe, ahol néhányan ültek, és egy idős bácsi közölte, hogy ő a tanár, és nem beszél angolul, de higgyük el, nagyon jó lesz ez így. Mondjuk a spanyol tudásom sokat nem fejlődött, de segít megérteni a hétköznapokat annyi biztos.
Az anyuka megvárt, hogy megmutassa, hogyan kell a tömegközlekedést használni. 10 perc séta, 15 perc metró, 25 perc busz, 15 perc séta. Egyszerűnek tűnik nem? Majdnem az, feltéve, ha nincs dugó, és nem borul fel minden, ami itt elég gyakori. Másnap reggel kezdhettem a gyakorlást, 4:45 kelés, 5:30 hajrá. Az elején annyi elrettentést hallottam, hogy még zenét sem mertem hallgatni, de szerencsére már kitapasztaltam, hogy mit lehet és mit nem.
Szerdán hajnalban az öcsém elutazott az USA-ba AFS-el, majd a lányokkal kicsit hamarabb leléptünk az egyetemről, és metróval elmentünk az Albrook mall-ba ami egy hatalmas pláza, és egy vonat jár a food court-ben a fejed felett, meg minden kijáratnál különböző állatok vannak, hogy meg lehessen jegyezni, és egyébként giga-brutál nagy az egész. Egy párszor már sikerült eltévednem benne. Szóval el akartunk menni moziba, mert szerdánként 2,5 dollár egy jegy, de az még zárva volt, így csak ruhákat segítettek választani, este pedig újabb spanyolóra.
Pénteken a fogadóanyukám és a nővérem elvittek a ”zona” városrészbe ebédelni, majd a csatornához. A városrészt egyébként 1999-ig nem panamaiak használták, hanem az egyesült államok állampolgárai, mivel a csatorna és 5 kilóméteres körzete USA terület volt. A csatornánál zenekarok lufik és miegymás, mert most ünneplik a fennállás 100. évfordulóját. Rengeteg ember, idő meg kevés, rohanunk, pár fotó, és már ki is terelnek. Azért egy videóban kedves tesóm felköszöntöttem szülinapja alkalmából a csatornától.
Tortavásárlás, és indulás haza, mert este BBQ-ra mentünk a nővérem barátjának szülinapjára. Nagy készülődés, sütés-főzés otthon, mert ha nem visszük a konyhát, akkor biztos csórinak néznek vagy nem tudom. A buli egyébként nem volt nagy, de egy 7 éves kislány lelkesen próbált velem spanyolul beszélgetni, ami elég érdekesre sikeredett, de ő nagyon megkedvelt engem, mert amikor 2 nappal később reggelizni mentünk a nővérem barátjának családjával (akik Venezuelában élnek), akkor mellém ült, és próbált engem minden félére tanítani.
A következő héten már kicsit könnyebb volt az osztálytársakkal, megpróbáltak velünk beszélgetni, ami elég nehéz volt, mert ők nem nagyon beszélnek angolul, mi meg spanyolul, de azért csak megoldottuk, és nem sokkal később lelkesen tanultak magyarul a szótáramból, így már az egész osztály tudja, hogy Jó reggelt!
Egyik este családi hamburgerezés volt, a bátyám sütötte a húsokat, mi meg összeraktuk magunknak, de nagyon hangulatos volt közösen kajálni, meg hambit gyártani.
Pénteken Annamariék elvittek a csatornához, mert ez volt a 100 éves buli csúcspontja, így egy kicsit több időnk volt körbejárni. Rengeteg ember mindenfelé, hosszú sor, zenekarok, táncosok mindenhol. Van egy 3 szintes múzeum a csatorna működéséről és történetéről, amit nagyon pöpecül összehoztak, meg a történeti résznél voltak beöltözve emberek korabeli ruhákba, és 1-1 fontos szereplőt játszottak. Lehetett tőlük kérdezni, úgy meséltek mintha tényleg ők lennének azok, meg persze fotózkodni velük és fotózni őket. A végén vetítettek a zsilipházra és tűzijáték is volt. Érdekes volt látni, hogy a film alatt mennyire elérzékenyültek a panamaiak, amikor az USA kivonulásáról volt szó. Utána elmentünk egy étterembe, ami közel van az Amador kikötőhöz, amiről már meséltem. Tök jó halat ettem pataconnal, meg egy fura koktélt rendeltek nekem, hogy ezt mindenképp ki kell próbálnom. Nem volt rossz.
Jaaa útközben voltam fodrásznál, ami itt szintén nem olyan mint otthon, kezdve ott, hogy a férfiaknak van egy lekerített rész a fodrászatban. Meg nem szórakoznak nullás géppel, hajrá kihajtható penge! Nem mondom, hogy nem ijedtem meg elsőre, de a végére egész tűrhető lett az eredmény, még ha nem is teljesen olyan mint amilyet kértem.
Vasárnap elmentünk egy autóverseny helyszínére, amiről később kiderült, hogy csak egy hét múlva lesz a verseny, de mi lejöttünk beszélgetni. Na remek, újabb remek nap, de szerencsére ez annyira nem tartott sokáig, úgyhogy az apuka sörkészlete bírta az iramot.
Hétfőtől újra egyetem, szerencsére már biztosan ment a közlekedés, nagyjából sejtettem, hogy merre is vagyok, de egyik este eszembe jutott, hogy az érkezési orientáción említették, hogy az Óceán nagyon közel van. Google maps elő, és láss csodát a metróállomástól mindössze 10 perc séta. Két lány fel is ajánlotta, hogy elkísér a Cinta Costerára ahol ittunk/ettünk raspadot, ami úgy néz ki, hogy egy baromi nagy jégtömbből gyalul a bácsi egy pohárba, majd különböző eszméletlenül édes szirupokat tesz bele, így a vége valami jégkása szerű dolog lesz mindez csupán 50 centért. Sétáltunk egy pár órát a tűző napon, majd ettünk platanitost, ami gyalult banán olajban kisütve, sózva, ketchuppal, és egy egész normális adag 0.75 dollárba kerül, azóta az egyik kedvencem. Ja, meg hintáztunk az elkerülő alatt az óceánparton. Az is nagyon zsír volt ám.
Szerdára kellett csinálnom egy prezentációt Magyarországról, mert az egyik prof megkért minket, hogy mutassuk be az országainkat. A belga lányok 3-an csináltak egyet, nekem meg persze jutott az egyedüli öröm, és természetesen csak kedd este tudtam nekiállni, mert az előtte lévő napokon mindig volt este programom. Szóval éjjel 2-re el is készült a nagy mű, amit kb. 15 percben sikerült prezentálnom angolul. Remélem megértették, mert nagyon igyekeztem egyszerűen, és sok képpel előadni, hogy könnyű legyen nekik. A végén kérdeztek egy csomót, de az már spanyolul ment nagy örömömre. Nagyjából értettem, hogy miről beszélnek, kérdezték, hogy hol jártam eddig Panamában, mi a kedvenc ételem itt. Mondtam nekik, hogy a rizs csirkével, amin nevettek egy hatalmasat (gyakorlatilag minden nap azt esznek).
Szombaton elhívtak Annamariék magukhoz, mert a leendő fogadószülőket készítették fel. Kis TV szerelés jutott nekem, hogy ne unatkozzak, majd aztán majdnem buliztunk is egyet, de ezt a sztorit nem biztos, hogy nyilvánossá tenném. Bocsi.
Másnap rák ellenes felvonulás/futás, ahol mi se nem futottunk se nem vonultunk, pedig voltak jó kis pólóink, de inkább csak egy tiszteletkört tettünk, majd októberben lesz megint, akkor mindenképpen le szeretném futni az 5 kilométert. Kicsit irigykedtem azokra akik lefutották, mert tényleg tök jó lehetett az óceán mellett, így délután nem mentem a családdal autóversenyezni, hanem hazajöttem, főztem paprikás krumplit, elmentem futni a Cinta Costerára, majd vízért esedezve hazajöttem, és megkóstoltattam a pálinkát, ami rajtam kívül nem sok mindenkinek tetszett, pedig csak 50%-os. Ellenben a paprikás krumplit annyira megszerette az anyukám, hogy a fél lábassal ő fogyasztotta el.
Szeptember elején volt egy kis érkezés utáni orientáció, ahol kicsit át tudtuk beszélni a tapasztalatokat, és elég jóba lettem egy önkéntessel, aki mondta, hogy ismer egy magyar kocsmát PTY-ben. Korábban már Balázs mesélt nekem a Budapest Tabernáról, de most meg is tudtam, hogy csupán 5 perc séta az egyetemtől (veszélyes). Szerda este találkoztam egy rövid időre Miki anyukájával, akivel sétáltunk egyet a városban, majd másnap együtt töltöttük a délutánt és együtt vacsoráztunk a halpiac mellett természetesen halat. Jó volt egy kicsit magyarul beszélni, de sajnos nem ért rá sokat, így csak néhány rövid találkozóra volt lehetőségünk. Cserébe benéztem a Budapest tabernába, ahol megismertem Marcit, aki már 4 éve él itt, illetve egy hölgyeményt, aki csak 1 éve jött. Kicsit dumáltunk panamáról, ami tök vicces volt, mert teljesen más szemmel nézik ők, mint én. Hétvégén aztán megint futottam egyet, de már nagyon kéne egy jó futócipő, mert nem túl kényelmes vívócipőben, de sportolni meg szeretnék. Egyszerűen imádok az óceánparton le-fel futkorászni, és nagyon sok ember gondolja hasonlóan, így az egész olyan esténként, mint egy nagy futó pálya.
Ma segített a bátyám elintézni 1-2 dolgot, elmentünk a DHL-hez (hiszen a DHL is faster), és ledumáltuk, hogyan tudok csomagot kapni, majd segített beszélni a vívó klubbal, akik ugyan most Mexikóban vannak valami versenyen, de hétfőn visszahívnak, így az is lehet, hogy már jövő héten elkezdhetek vívni, aminek nagyon örülnék, csak sajnos kicsit messze van a terem busszal.

Hát ennyit sikerült erről a röpke 1 hónap és 1 hétről írnom, remélem emészthető, és ígérem, a jövőben megpróbálok kicsit sűrűbben jelentkezni, csak az internetkapcsolat itt elég instabil.

Vigyázzatok magatokra! ;)